Szülés utáni első székelés – miért félünk tőle?

Szülés utáni első székelés – miért félünk tőle?

A székrekedés elég kényelmetlen érzés, amikor a tested még gyógyulni próbál a vajúdásból és a szülésből, pedig szinte mindenkinél jelentkezik – bár természetesen nem egyforma mértékben.

A szülés utáni székrekedésnek fiziológiai, környezeti és pszichológiai okai is lehetnek, nem ritka ezek kombinációja sem.

Kezdjük a pszichológia okokkal, amire bizony kevesen gondolnak. Mit is érzel? Mindened fáj ott lent. Igazából már az első szülés utáni pisilés is gyakran kényelmetlen, főleg, ha hüvelyi szülés volt. Az a gondolat, hogy órákig tartó szülés után még egyszer kinyomj valamit, elegendő ahhoz, hogy bárki tartson az első széklettől. Ráadásul még ott vannak az öltések a gátmetszés helyén – császármetszés esetén pedig egy még nagyobb sebed van. Emiatt akár öntudatlanul akár szándékosan elkerülöd, hogy egy kicsit is nyomj, amikor valóban kellene, mert fáj. Érezheted azt is, hogy a lefelé irányuló nyomás és súly miatt szétszakadnak az öltéseid – ne félj nem fognak, ez a félelem attól még valóságos. Ezekben az esetekben tehát a székrekedés sokkal inkább mentális mintsem fizikai probléma.

Természetesen a székrekedésnek gyakran fizikai okai is vannak. A terhesség és főleg a szülés során (illetve utána) nagyon sok olyan dolog történik Veled, amik sajnos a székrekedés irányába hatnak:

  • A terhesség alatt kialakult aranyér fájdalmat és elzáródást okozhat, amelynek a következménye székrekedés.
  • Császármetszésnél a szülés után egy ideig deréktól lefelé zsibbadt leszel (az epidurális érzéstelenítés után sem leszel éppen a legjobb formában). Emiatt nem fogsz sokat mozogni, és sajnos a belek sem fognak, és ez masszív lassuláshoz vezethet a bélben.
  • A mozgásszegény életmód bizonyos mértékben várhatóan jó néhány hétig fennmarad. A belek izmok, és a többi izomhoz hasonlóan rengeteg testmozgásra van szükségük ahhoz, hogy erősek maradjanak és elősegítsük az ő mozgásukat is.
  • A szülés során a végbél záróizmai is sérülhetnek, ami a végbélben is változásokat okozhat; több széklet gyűlhet össze a belekben. Ez kissé megnehezítheti a széklet kitolását.
  • Az alvási szokások megváltozása, a fáradtság és a napirend felborulása is megváltoztathatja a bélrendszer működését is. Az alváshiány több stresszhez is vezet, ami szintén nem segít.
  • Az első hetekben/hónapokban nincs időd arra figyelni, hogy eleget igyál és rostokban gazdag étrended legyen.
  • Sajnos a székrekedés néhány fájdalomcsillapító gyakori mellékhatása is lehet. Az antibiotikumok általában hasmenést váltanak ki, de néha székrekedést is okozhatnak. Ennek oka, hogy az emésztést elősegítő jó baktériumokat is pusztítja, a rossz baktériumokkal együtt. Még akkor is, ha már nem szedsz semmilyen gyógyszert,  néhány napig – hetekig eltarthat, amíg a bél kiegyensúlyozódik.

A szülés utáni székrekedés valamilyen szinten majdnem minden nőt érint, de a tünetek szerencsére általában hamar enyhülnek. A felmérések szerint a nők mintegy 25%-a tapasztal székrekedést három hónappal a szülés után, de egyáltalán nem ritka, hogy a probléma hat vagy akár 12 hónapig is kitart.

Szerencsére a székrekedés legtöbbször inkább kellemetlenség, mint súlyos probléma, de a szülés utáni hetekben nincs szükséged még egy kellemetlenségre. Ezért ajánlott mindent elkövetni annak érdekében, hogy minél hamarabb eltűnjön.

A szülés utáni székrekedés néhány oka jellemzően önmagától megszűnik. Te is adhatsz azonban az emésztőrendszerednek egy kis plusz segítséget. A legjobb ha proaktív vagy és már eleve teszel a szorulás ellen. Ha már van székrekedésed szülés után, akkor lehet, hogy csak néhány módosítást kell végrehajtanod az egészséges bélmozgás érdekében. Néhány javaslat:

  • Hidratálj, igyál sok folyadékot.
  • Fogyassz több rostot, olyanokat, amik szoptatás mellett is ehetők. Ilyenek a teljes kiőrlésű gabonafélék, zabpehely, korpa, esetleg természetes hashajtók, például aszalt szilva, gyümülcsök: alma, dinnye, szárított gyümölcs és dió.
  • Mozogj minél többet, sétálj és óvatosan végezz guggolásokat, ha nem fájdalmas.
  • Ne halogasd a WC-re menést, amikor érzed az ingert, menj. Ha a fájdalomtól félsz, az is csak rosszabb lesz utána. 
  • Tehetsz egy kisebb széket a lábad alá, miközben a WC-n ülsz, hogy a lábad guggoló helyzetbe emelje, így könnyebben tudsz nyomni.
  • Ha tudsz időt szakítani, próbálj meg nyugtató gyakorlatokat és relaxációs technikákat, végy egy meleg fürdőt, hogy pihenj, és kérj a családtagjaidtól segítséget, hogy magadra tudj szánni legalább egy kis időt, pihenésre, alvásra.
  • Próbálj ki vény nélkül kapható hashajtókat és lágyító szereket. 

Ha ezek a dolgok nem segítenek és továbbra is problémát jelent a székrekedés, akkor érdemes orvoshoz fordulni. Ne felejtsd el elmondani az orvosnak ha olyan gyógyszert vagy kiegészítőket szedsz, amelyek a szülés utáni székrekedést okozhatják: fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, vas tabletták vagy multivitamin. Ha az alábbi tünetek bármelyikét észleled, akkor pedig egyáltalán ne halogasd a segítségkérést: 

  • Székrekedés váltakozva hasmenéssel
  • Vér vagy nyálka a székletben
  • Túlzott végbélvérzés
  • Súlyos végbélfájdalom vagy gyomorfájdalom
  • Súlyos, fájdalmas kidudorodás a hüvelyben, a vulvában és / vagy a perineumban